Aki víz nélküli helyeken jár nyugalmat keresve,
Megfosztva minden reménytől, szemét a földre szegezve,
Eltévedt....lélek.... a kezét fogja.
Így lesz egy végtelen tévedés foglya.
A türelem véges. Vihar verte fák alatt,
Összetörve, eltévedve mégis ott marad.
Ki tudja? Talán a vihart is visszavárja,
Aki őt annyiszor de annyiszor megtépázta.
Ó, ki érti ezt?...víz nélküli helyeken jár,
Talán kell a vihar, a más úgy kevésbé fáj.
...De aki nyugalmat keres..., ó, lélek!
Az nem esküszik szerelmet egy tévedésnek.
