Olyankor, ilyen:

Fekszik a le(e)jtett idő az őszi avaron.
Nap-keltette fények szaladnak a falon
át az ablakon, arcomhoz érnek...
Furcsa játéka ez a hajnali fénynek.
Arcomhoz ér, s lelkemet csókolja.
Az őszi idő szerelmes hóbortja
ez. Ó, ólom lábak...egytől a hétig,
Várni, Egyre csak várni, ott lenni félig.
Rohan a világ. Rohanjunk utána!
Jajj, lelkem félelme, ó, Te árva
teremtése az Úrnak. Hát nem szűnsz e fényre?!
Lehet-e égetőbb mint e szemek reménye?
Őszi közelség fakó színkavalkádja.
Megrekedt idő csodás tánciskolája...

...Már tudod, látod belsőm titkát,
hát most hordozz vagy temess el mélyen.
Mert ez mind én vagyok, olyankor ilyen:
...Nyíló virág szemed fényében!

2013.08.07.

Ég alatt fekszik fáradtan a test.
Csillagokba folyik lassan az est.
Nyugodt világ. Felfordult élet,
Fáradt alaknak hiánya a lélek.
Diófa ágain át nem hatol a fény,
Mozdulatlan fekszik a lélektelen én.
Lehull egy levél, a dió koppan.
Félszárnyú madár forog a porban.
Feledett sírhalmon elhervadt virág.
Szerető anyaméhben kigyúl a világ...

Aki...

Aki víz nélküli helyeken jár nyugalmat keresve,
Megfosztva minden reménytől, szemét a földre szegezve,
Eltévedt....lélek.... a kezét fogja.
Így lesz egy végtelen tévedés foglya.

A türelem véges. Vihar verte fák alatt,
Összetörve, eltévedve mégis ott marad.
Ki tudja? Talán a vihart is visszavárja,
Aki őt annyiszor de annyiszor megtépázta.

Ó, ki érti ezt?...víz nélküli helyeken jár,
Talán kell a vihar, a más úgy kevésbé fáj.
...De aki nyugalmat keres..., ó, lélek!
Az nem esküszik szerelmet egy tévedésnek.

13.02.11.

Suhan, zakatol, az időt kikacagva
tépi fel a lét korlátait, akarva
Vagy! akaratlan megállsz, ha megáll
zakatolsz vele...
Ez a fizika törvénye...az élet törvénye.

Csukott szemmel...kopog az eső a lila akácon.
Kicsi lány nevet az égre..esőt
kívánt, esőt kapott, enged a láncon.

Lila akácon kopog az eső, nyisd a szemed!
Kopogtat önmagad korlátain: nyisd a szíved!

Lélek-temetés

A létezés egy gyenge pillanatában megborul a lélek.
És a lélekkel borul a test is, egymásba égnek.
Kapaszkodva ragaszkodnak akarva, szerelmesen,
Lélektől-testig, Testtől-lélekig, szinte keservesen.

Korlátokat széttépve, nem ütköznek falakba.
Égetőn nyílik e világ amorf alakja.
Nem! Ez nem szerelem!...csak tévedés,
Megfagyott érzés...egy lélek-temetés.