Fekszik a le(e)jtett idő az őszi avaron.
Nap-keltette fények szaladnak a falon
át az ablakon, arcomhoz érnek...
Furcsa játéka ez a hajnali fénynek.
Arcomhoz ér, s lelkemet csókolja.
Az őszi idő szerelmes hóbortja
ez. Ó, ólom lábak...egytől a hétig,
Várni, Egyre csak várni, ott lenni félig.
Rohan a világ. Rohanjunk utána!
Jajj, lelkem félelme, ó, Te árva
teremtése az Úrnak. Hát nem szűnsz e fényre?!
Lehet-e égetőbb mint e szemek reménye?
Őszi közelség fakó színkavalkádja.
Megrekedt idő csodás tánciskolája...
...Már tudod, látod belsőm titkát,
hát most hordozz vagy temess el mélyen.
Mert ez mind én vagyok, olyankor ilyen:
...Nyíló virág szemed fényében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése