Egyszer, amikor kicsi voltam, féltem a viharban,
Féltem a sötétben, féltem egymagamban.
Hazafelé futottam, és beborult felettem az ég,
Sötét lett, egyedül voltam...a félelemhez ez épp elég.
Kicsi lábaimmal szaladtam a feketére festett utcán,
Miközben Isten könnyei egyre sűrűbben hullottak rám.
Sírt az Isten. mert meglátott egy mezítlábas kislányt,
Aki elfelejtette a hazafelé vezető irányt.
"Ó, Isten! Ne sírj, mert könnyeidtől nem látok,
És rám zúdul a végtelen éves átok,
Hogy volt egyszer egy mezítlábas kislány,
Aki rettegve futott egy kör alakú utcán...Hazafelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése