...Emlékszem még milyen volt szeretni,
Akácfák alatt boldogan nevetni.
Rád nézni egy könnyű pillanatban,
Ölelkezni némán egy gondolatban.
-mondja a költő.- Akácok alatt,
tétován üldögélni még az idő haladt.
Leheveredtünk a fűbe s azon nevettünk,
Hogy beszélget két madár az akácágon felettünk.
Nem hiába, s nem tévesen múlt velünk az idő.
Sorsunk, s utunk ez volt, mert így akarta Ő.
S míg az akácok alatt boldog volt létünk,
Megtanultuk mindazt, amiért érdemes élnünk.
Bódulatban a fák alatt megtanultunk szeretni,
Elengedni az álmainkat, s újakat keresni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése