Álmatlanságod játéka kimeríti elmédet.
Menekülsz...saját magad elől...de ki?
Ki az a magad? S miért üldöz önmagad, lényed?
Napfelkeltében látod a napnyugtát, keríti
Elő a Holdat ki fél a Napba nézni.
Arc az arcban nem akar...akarata percnyi.
Játszik...mert álmatlan, ártatlan...megzavar.
Engem küld, a keveset...s túl sokat akar,
De mégsem eleget...sóhajtásomban megláthatod
Az érzést, meggyötör, hallod? Felemészt, és Te ezt hagyod...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése