Minden nap rettegek és minden nap sírni akarok.
Minden nap elvesztem önmagam és a vesztembe rohanok.
Tépi a lelkemet, emészt az a gondolat,
Hogy beszél nekem a néma, s megérint a vak.
Az ajtót, amit én nyitottam ki nem tudom becsukni,
Mert hogy nyitva, vagy csukva-e a jó, nem tudom eldönteni.
Fordulok, és a valami is fordul velem.
Már a küszöbön állok, de visszahúz a, képtelen.
Minden nap elmerengek azon a bizonyos tegnapon,
És minden nap el kell döntenem, érdemes-e folytatnom?
Mert minek beszél a néma szó, s miért figyel rám a vak?
Ha szeme nem akarja látni a valóságot, s ajka is csukva marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése