Ábrándozás...

Mozdulatlanul fekszem a zöld fűben,
S az égen egy fa nyúlik át felette.
Vörös levelei ringatóznak a szélben,
S lassanként életre kelnek a fényben.
E szépséget csodálattal nézem, s közben gondolkozom,
Átfut az agyam furcsa, de fontos dolgokon.
Képzeletem mint az álom suhan feléd,
S gy csendes mozdulattal leültet melléd.
De ez csak mámor, mit a reménytelen remény szült,
S felettem a fa tavaszból télbe őszült.
Elmosódik a vörös és a kék a szememben,
Mert tudom, hogy nem lehetsz már mellettem.