Reménytelenül...

Istenem! Jéghideg a valóság amire ébredek.
Elvesztem, meghaltam, megfagytam nélküled.
Hol a remény? Hol a fájdalom megváltója?
Hol van megvágott szívem sebének akarója?
Kié a kéz, melyben az élet kése remeg?
És miért szurkálja, miért vágja szét gyermek lelkemet?
Ó Istenem! Nem kellenek a válaszok, sem az életem,
Ha szerető lényed, s magam létezését sem érdemlem.
Meghalt a lelkem. S a pislákoló remény...Édes Istenem,
Úgy érzem oly messze van, mint embernek a végtelen.