Elveszve...

A nyugtalanság sötét ólomként nehezedik rám,
S a félelemtől fél mozdulni reszkető szám.
Gyáva unalom ül szomorú arcomon,
S keserű könny folyik remegő ujjamon.
Személytelenség. Lassan kiköltözik belőlem a lélek,
S már egyáltalán nem érzem, hogy igazán élek.
Bár tűnne már el a megrekedt fájdalom,
Bár elhagyna, keresztül e reménytelen sorokon.
S ha visszakapott sorsom a megbocsájtás lenne,
A keserű percek múlását remélném benne.