Ültem a Dunának azon a zavaros és szerelmes partján,
Ahol a homokba lépett lábnyomok őrzik az emlékeket,
Szépséget és vágyat láttam arcán,
A fiúnak, ki aznap rám nevetett.
A nevetésnek tisztasága, s a lemenő nap megnyugvása
Találkozott a némán éneklő hangjában,
És a felém lépett lábnyomainak az összevisszasága,
Őrzi az emlékünket egy eltitkolni akart pillantásban.
Ülök a Dunának azon a semmilyen és tiszta partján,
Ahol a víz már elmosta a homokba lépett lábnyomokat,
És eszembe jut, hogy egy elvesztett nyár emlékekbe zárt napján,
Árulkodó nevetések váltották fel a semmitmondó szavakat.
Ahol a homokba lépett lábnyomok őrzik az emlékeket,
Szépséget és vágyat láttam arcán,
A fiúnak, ki aznap rám nevetett.
A nevetésnek tisztasága, s a lemenő nap megnyugvása
Találkozott a némán éneklő hangjában,
És a felém lépett lábnyomainak az összevisszasága,
Őrzi az emlékünket egy eltitkolni akart pillantásban.
Ülök a Dunának azon a semmilyen és tiszta partján,
Ahol a víz már elmosta a homokba lépett lábnyomokat,
És eszembe jut, hogy egy elvesztett nyár emlékekbe zárt napján,
Árulkodó nevetések váltották fel a semmitmondó szavakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése